Ismn számokat kértem a kiadó részére az Országos Széchenyi Könyvtár erre illetékes osztályától. Néhány másodperc múlva a következő automatikus választ kaptam:

Értesítjük tisztelt Ügyfeleinket, hogy az Országos Széchényi Könyvtár 2009. (sic!) december 22-től az év végéig zárva tart. Az első munkanap 2010. január 4-én lesz. A zárva tartás ideje alatt nem tudunk válaszolni az e-mailekre és faxokra, de nem kell újra elküldeni ezeket.
Mindenkinek áldott Karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánunk!

Hiába, egy jó könyvtárban szinte megáll az idő!

Nézem kedvenc tévéműsoromat. Nem tudom, a médiatörvénybe ütközik-e, ha leírom a nevét, de jobb a békesség, hívjuk az egyszerűség kedvéért TV Paradicsomnak. Itt Stahl Judit amerikai klónja főz, hótt elegánsan, könnyedén, a legdrágább alapanyagokból, de mindenesetre látványosan és gyorsan.
Ma egy magyaros szendvicset készít magának – mondja. Igaz, még sosem járt Magyarországon, de így képzeli az étkünket. És nekilát. Előbb elővesz egy olyan feket cipót, amit kezdetben kakaós kalácsnak véltem, majd közli, hogy ha nem kapnánk kellően köménymagos kelet-európai fekete kenyeret, akkor mivel helyettesíthetjük. Aztán kb. két centi vastagon megkeni hófehér vajkrémmel, majd most jön a hungaricum: feketecseresznye lekvárt borít a vajkrémre, s erre teszi rá a második szelet kakaós tortának vélt feketekenyér szeletet. Szerinte így készül az autentikus magyaros szendvics. Hát, ő tudja...
Jóétvágyat magyarok!

Családfők visszatérő rémálma a karácsonyfa állítás. Ki tudja már, honnan megörökölt, néhány centiméter átmérőjű állványba kell(ene) beeröltetni az évről évre egyre vastagabb törzsű fenyőfákat, s tenni mindezt úgy, hogy a káromkodások száma ne haladja meg az ünnep hangulatához illő mértéket. Pár éve ugyan 500 forintért jobb helyeken le is faragják a fák törzsét, de ez a módszer/gép idén valahogy kiment a divatból, vagy mi vásároltunk nem megfelelő helyen. De nem panaszkodom. A karácsonyfa állítással idén semmi bajom nem volt.
Nem úgy, mint a bontással. Ott kezdődött, hogy a két sor égő, az istennek sem akart értelmesen – értsd: gubancolódás nélkül – lejönni a fáról. Tekeredett, kanyarodott, csomósodott rendesen. Végül a földre döntöttem a bestiát, úgy szabadítottam meg a fényektől. És akkor jött az állvány. Ami három csavarból – ezek a törzset szorítják – egy háromszög alakú lábrendszerből és középen egy, a fa mozgását meggátoló tüskéből áll. Az elmúlt években a fák törzsei olyan rövidek voltak, hogy a tüskét épp csak érintették, de idén sikerült jó alaposan beleverni a fába. Annyira mélyen, hogy magától persze nem akaródzik neki kijönni. Előbb a kisbaltával ütögetem, feszegetem, később véső hiányában egy csavarhúzóval piszkálgatom minimális sikerrel. Sűrű átkozódás közepette darabokra szedem az egész rendszert, míg már csak a tüske vigyorog rám magában. Laposfogó, harapófogó, kiskalapács, ütögetés. Tépés, nyúzás. Ha lenne egy fűrészem, azzal esnék neki, de nincs. Marad a kézi tusa. És a hosszas viaskodás után a piruszi győzelem. A tüske ugyan kijött, de erősen meghajolva, a csavarmenet eltorzulva. Újabb játék: hogyan erőltessük vissza az anyákat a roncsolódott menetre. A kezemen a bőr már cafatokban, a maradék bőr alatt fémszilánkok. De büszkén mondhatom, hogy alig másfél óra alatt eltakarítottam a karácsonyfa maradékát is.
Az újabb megpróbáltatásig van még egy évem.

Megoldódott a probléma.
A karnagyot felszólították, hogy a 25 perces műsort rövidítse le 10 percre, orgona kíséretes művek helyett énekeljenek a cappellákat. Az istentiszteleten pedig az orgona Horowitza, a Friderkusz műsorok sztárja a magyarországi templomok egy részéből már kitiltott média művész nyűvi az elektromos orgonát.
Jövőre talán a fuvola hercegnőjét, a női magazinok állandó szereplőjét is sikerül megnyerni az ügynek.
Csak drukkolni tudunk!

Kelet-magyarországi főiskola frissen alakult kórusa készül hónapok óta, hogy a Himnusz szerzőjének szűkebb hazájában adjon majd koncertet január 16-án a Magyar Kultúra Napjához kötődően a helyi református templomban. Műsoruk Kodály és Liszt, részben orgonakíséretes műveiből áll. Az orgona szólamot hazánk legnagyobb református templomának orgonistája játssza majd. A kórust fogadó templom megfelelő hatósága természetesen bekérette a műsort, nehogy oda nem illő zeneszámok is elhangozzanak, megtörve az áhitat perceit, elbizonytalanítva a magyar kultúrába vetett hitet vagy csak úgy szokásból. Zeneileg nem különösebben tájékozott hatóságunk a műsor kézhezvétele után bekérette a kórusművek szövegét is – ha már egyszer nincs a kéznél a Kodály összes, vagy nem ismerné pontosan a 150. genfi zsoltárt -, biztos, ami biztos. Ez már az én sokat tapasztalt, mindenféle rendszerekben edzett Liszt-díjas karnagy barátomnak is sok volt, de az igazi sokk csak ezután következett. Levelében a helyi nagyság azt is megírta, hogy nem felel meg nekik az orgonista személye, s rögtön azt is tudatta, kit kívánnak hallgatni a jeles ünnepen. Mivel nem rég náluk járt, s boldoggá tette a publikumot, most a helyi közösség ragaszkodik hozzá, hogy a Magyar Kultúra Napján a kórust maga Varnusz Xavér kísérje orgonán. No comment.