A pénztárnak a pénztártagot megillető hozamgarantált tőke összegét a következő képlet szerint kell kiszámítania:
HTn = n per Szumma per i=1 (bi X cpii)
ahol:
HTn = a hozamgarantált tőke összege, ha a pénztártagság n naptári hónapon keresztül állt fenn (azokat a hónapokat is beleértve, amelyeknek nem teljes időszakában állt fenn a tagsági jogviszony);
bi = a pénztártagság i. hónapjában a tag egyéni számláján jóváírt kötelező és kiegészítő tagdíjbefizetés összege;
cpii = a pénztártagság i. hónapjának utolsó napja és a tagsági jogviszony utolsó napját megelőző hónap közötti időszakra vonatkozó, a KSH által közölt, előző hónaphoz mért fogyasztói árindexek szorzatával képzett inflációs ráta értéke.
Most már tudom, miért kell matekból érettségiznie mindenkinek!
Zentai Zoli tanár úr, bocsáss meg amiért négy éven át amőbáztam, kottát másoltam, beszélgettem, olvastam egyszóval kamasz voltam, míg te megpróbáltál minket az életre felkészíteni.

Gyermekeim beszélgetnek. Nem csak egyszerűen beszélnek, vagyis jár a szájuk, hanem verbálisan kommunikálnak is. Ezt abból gondolom, hogy válaszolgatnak egymásnak, nagyokat csodálkoznak, vagy éppen nevetnek. Csak éppen nem értem őket. Pedig látszólag a magyar nyelvet használják ők is, mint én. Legalábbis a ragozás nagyon hasonlít a miénkre. Aztán amikor már nem bírom tovább, megkérem őket, hogy tanítsák meg nekem is ezt a tolvajnyelvet. Íme, a rövid gyorstalpaló eredménye. Nyilván sok hibával és félreértéssel, de szemléltetésnek talán megteszi:
Aki núb, az berettel norekoljozik és néha vólhekkel is, így nem csoda ha bannolják, hiszen hiába van a prónak kílkemje vagy szkópja, és hiába kempel, könnyen kap egy hedsátot.
Sajnos a többit elfelejtettem. Menthetetlenül öreg vagyok én már ezekhez a számítógépes játékokhoz, amit pedig több milliónyian játszanak onlájn. És beszélik az újmagyart hozzá.

Ismn számokat kértem a kiadó részére az Országos Széchenyi Könyvtár erre illetékes osztályától. Néhány másodperc múlva a következő automatikus választ kaptam:

Értesítjük tisztelt Ügyfeleinket, hogy az Országos Széchényi Könyvtár 2009. (sic!) december 22-től az év végéig zárva tart. Az első munkanap 2010. január 4-én lesz. A zárva tartás ideje alatt nem tudunk válaszolni az e-mailekre és faxokra, de nem kell újra elküldeni ezeket.
Mindenkinek áldott Karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánunk!

Hiába, egy jó könyvtárban szinte megáll az idő!

Nézem kedvenc tévéműsoromat. Nem tudom, a médiatörvénybe ütközik-e, ha leírom a nevét, de jobb a békesség, hívjuk az egyszerűség kedvéért TV Paradicsomnak. Itt Stahl Judit amerikai klónja főz, hótt elegánsan, könnyedén, a legdrágább alapanyagokból, de mindenesetre látványosan és gyorsan.
Ma egy magyaros szendvicset készít magának – mondja. Igaz, még sosem járt Magyarországon, de így képzeli az étkünket. És nekilát. Előbb elővesz egy olyan feket cipót, amit kezdetben kakaós kalácsnak véltem, majd közli, hogy ha nem kapnánk kellően köménymagos kelet-európai fekete kenyeret, akkor mivel helyettesíthetjük. Aztán kb. két centi vastagon megkeni hófehér vajkrémmel, majd most jön a hungaricum: feketecseresznye lekvárt borít a vajkrémre, s erre teszi rá a második szelet kakaós tortának vélt feketekenyér szeletet. Szerinte így készül az autentikus magyaros szendvics. Hát, ő tudja...
Jóétvágyat magyarok!

Családfők visszatérő rémálma a karácsonyfa állítás. Ki tudja már, honnan megörökölt, néhány centiméter átmérőjű állványba kell(ene) beeröltetni az évről évre egyre vastagabb törzsű fenyőfákat, s tenni mindezt úgy, hogy a káromkodások száma ne haladja meg az ünnep hangulatához illő mértéket. Pár éve ugyan 500 forintért jobb helyeken le is faragják a fák törzsét, de ez a módszer/gép idén valahogy kiment a divatból, vagy mi vásároltunk nem megfelelő helyen. De nem panaszkodom. A karácsonyfa állítással idén semmi bajom nem volt.
Nem úgy, mint a bontással. Ott kezdődött, hogy a két sor égő, az istennek sem akart értelmesen – értsd: gubancolódás nélkül – lejönni a fáról. Tekeredett, kanyarodott, csomósodott rendesen. Végül a földre döntöttem a bestiát, úgy szabadítottam meg a fényektől. És akkor jött az állvány. Ami három csavarból – ezek a törzset szorítják – egy háromszög alakú lábrendszerből és középen egy, a fa mozgását meggátoló tüskéből áll. Az elmúlt években a fák törzsei olyan rövidek voltak, hogy a tüskét épp csak érintették, de idén sikerült jó alaposan beleverni a fába. Annyira mélyen, hogy magától persze nem akaródzik neki kijönni. Előbb a kisbaltával ütögetem, feszegetem, később véső hiányában egy csavarhúzóval piszkálgatom minimális sikerrel. Sűrű átkozódás közepette darabokra szedem az egész rendszert, míg már csak a tüske vigyorog rám magában. Laposfogó, harapófogó, kiskalapács, ütögetés. Tépés, nyúzás. Ha lenne egy fűrészem, azzal esnék neki, de nincs. Marad a kézi tusa. És a hosszas viaskodás után a piruszi győzelem. A tüske ugyan kijött, de erősen meghajolva, a csavarmenet eltorzulva. Újabb játék: hogyan erőltessük vissza az anyákat a roncsolódott menetre. A kezemen a bőr már cafatokban, a maradék bőr alatt fémszilánkok. De büszkén mondhatom, hogy alig másfél óra alatt eltakarítottam a karácsonyfa maradékát is.
Az újabb megpróbáltatásig van még egy évem.