Fél egyre beszéltük meg a Marczibányi téri Kodály suliban, hogy meghallgathatom a Magnus-t mielőtt a kórus elmegy vele Gardába egy versenyre. Korán érkezem, de a parkoló, ahogy ígérték nyitva és be is állok. Fél egykor telefonos segítséget kérek, hogy megtaláljam a hatalmas épületben a próbatermet. Mint az rögtön kiderül nálam csak Uhereczky Eszter idegesebb, de semmi oka, a gyerekek fantasztikusan éneklik a hétnyolcados gyors darabot. Töröm a fejem, hogy valami értelmeset hozzászóljak, de nem nagyon találok fogást az előadáson. Aztán kicsit még szőrözünk, de a végeredmény nagyon is bíztató. Vissza az autóba és irány a péntek déli dugóban az M3 bevezetőszakasza. Valóban ne vagyok egyedül, de Gödöllő után már jól lehet haladni Debrecen felé. A kocsim csomagtartója olyan mint egy bibliaárus mozgóraktára. A különbség csak annyi, hogy nálam több láda kóruskotta van. Egy részét majd ott hagyom Katánál, akik remek raktárat alakítottak ki a házuk garázsából, más részét meg a különböző megrendelőknek szállítom le.
Négy előtt már a Hotel Lycium parkolójában bolyongok a különböző sorompókon keresztül, míg végül egyszerre érkezünk Vass M. Katival, aki a Rádiót képviseli a kétnapos, az 50 éves Bartók Béla Kórusversenyt ünneplő eseménysorozaton. A szállás, persze remek, mint mindig, és kicsit sajnálom, hogy nincs túl sok időm a koncert előtt egy úszásra vagy szaunára.
A hangverseny a bálteremben lesz, amitől kicsit félek, mert nem a remek akusztikájáról híres. Délután a városi gyerek és ifjúsági kórusok adnak hangversenyt, este a felnőtt kórusok. A Lautitia gyerekkar most az Ave verum corpust, az Ady gimi leánykara a Bordalt, Tamási Laciék este a Pénteki imát éneklik. Nagyon szépen. A két koncert közt alig van időnk a vacsorára, amit egy különteremben szolgálnak fel. Párkai tanár úrral próbálunk beszélgetni, de az ajtón túlról behallatszódó zúzós metál zene – a Telekom tart bulit a nagy étteremben – ezt kissé megkérdőjelezi. Mindenesetre a zöldborsó cappuccino mangalica darabkákkal – ez utóbbiak mikroszkópikus méretűek – nagyon finom. Az esti koncertre már szinte mindenki megérkezik, még Kocsis Zoli is beül – másnap ő vezényli majd Szokolay Istár pokoljárása című művét – és én nem irigylem a zongorakísérőket.
A kicsit hosszúra nyúlt koncert után rövid tanakodás, hova is kellene menni meginni valamit. Végül úgy dönt a kompánia, hogy maradunk a hotel bárjában. Elvileg tízkor zárnak, de a szomszéd teremben zajló céges buli miatt nyitva tartanak tovább is. Éjjel egyig megy a beszélgetés Petrovics, Vajda, Csemiczky, Szabó Sipos Máté, Török Ági és még néhányan. Békebeli idilli a hangulat. Mindenki felszabadult, jó kedvű. Ritka percek – órák.
A bőséges reggeli után még lebonyolítok néhány üzleti ügyet, leadok néhány kottát itt-ott majd elindulok haza.

"Ha felismerjük végre, hogy minden ember őrült, egy csapásra világossá válik előttünk minden rejtély." Mark Twain

Ma reggel felhívott Barabár Árpi. Érdeklődött, hogy hallottam-e egyetlen reklámját is a szombati rádikórusos hangversenynek, ahol mindkettőnknek elhangzik majd darabja. Afelől is érdeklődött, hogy megyek-e próbát hallgatni valamikor. Sajnos erre is nemmel kellett válaszolnom. Ugyanis nem hívtak. Erről aztán eszembe jutott, hogy január elején megkerestek a Rádiótól, és érdeklődtek, hol kapható a mű kottája. Megbeszéltük, hogy február elejétől a Kiadónál. Még egy kedvezményes árat is kikalkuláltam nekik. Aztán hírét vettem, hogy nagyban próbálják a művet. Én megkérdeztem, hogy ugyan, milyen kottából, hiszen az általuk előzetesen megrendelt kották - hivatalos megrendelés híján – még mindig nálam vannak. Megnyugtattak, hogy csak a próbák kedvéért készítettek másolatokat a karnagy példányából, de rövidesen kérik majd az eredetieket. Ma szerda van. A koncert szombaton lesz. Még senki nem jelentkezett.

Ma jött a rossz hír, hogy újabb pénzelvonások miatt a szombathelyi Weöres Sándor Színház visszalép az Árgyélus meseopera bemutatásától. Végül is, a legrosszabb forgatókönyv valósult meg, aminek első nyomai már ősszel látszódtak.
Most tehát - ezúton is - befektetőt, szponzort, vagy befogadó színházat keresünk a kész, kétszer 40-45 perces darabnak. Ajánlatokat a hírdetőbe kérek.

Elmentem a MüPába a zeneszerzőverseny döntőjére. Négy kamarazenekari és négy zenekari mű versenyzett. Elég szomorú este volt. Jól hallatszott, hová vezet a teljesen egyoldalú, egyetlen ízlést, egyetlen kiinduló gondolatot tükröző zeneszerzés oktatás. Mintha megállt volna az idő valamikor a hatvanas években. Ahol az volt a cél, hogy még véletlenül se szólalhassanak meg olyan hangok, hangközök, hangzatok, melyek emlékeztetnek a korábbi 400 év zenéjére. Néhány üdítő kivételtől eltekintve a másodrendű frissességű avantgárd gegek és ötletmorzsák rakódtak össze nehezen fogyasztható – legtöbbször fogyaszthatatlan - kulimásszá. Nagyon kevés ötletet hallhattunk nagyon sok hangba csomagolva. Szinte minden kompozíció mögött komoly hang és érvrendszerek húzódnak. Legalábbis az ismertetők szerint. De sajnos az élet – amely, mint tudjuk nem habos torta – néha rácáfol a jól hangzó elméletekre.
Nem szeretnék ma fiatal zeneszerző lenni.