Tegnap közölték az apámmal, hogy közel 50 év után nem mehet többé cimbalmot hangolni az Operaházba. Az indok: Elmúlt 62 éves. A problémám ezzel a következő: Apám nem alkalmazottja az Operaháznak. Sosem volt. Akkor milyen indokkal nem engedik be? Mi köze van az Operaháznak ahhoz, hogy egy külsős, aki bármilyen munkát végez a házban hány éves? Ez nem diszkrimináció? Milyen törvény mondja ki ezt? Indítsak pert az Opera ellen? Megnyerném ebben a jogállamban? Mikor? 20 év múlva? Van értelme? Nincs!

Nem indul jól az egész. A vonat késik, az eső szemetel, az öltözőnek szánt termekben még óra van, a nagyteremben folyik a zenekari próba. Aztán minden megoldódik. Lesz terem, és a Fricsayból is időben (idő előtt) kiköltözik a zenekar. Cseri Zsófiék nagyon kedvesen étellel, itallal várják a gyerekeket. Akik persze izgulnak. Akárcsak én. Miért pont most tör rám a harctéri idegesség? A kamerát rábízom az egyik kísérőre és megpróbálok rendet vágni a színpadon. Szerencsére mindenki nagyon segítőkész. A székeket kihordjuk a kórusdobogót beállítjuk. És a közönség is gyűlik szép számban. Muszáj pontosan kezdenünk, hogy időben vége legyen, máskülönben nem érjük el a vonatot.
Pontban ötkor a főiskola vegyeskara a színpadon áll és meg azt veszem észre, hogy javában beszélek. Az idegességem elmúlik. Főleg, amikor elkezdenek énekelni. A For true love lendületes, az Amen dico tibi nagyon szép.
Farkas Erzsi és Szecsődi Feri remekelnek a kis duómmal, még sokkal jobbak, mint a próbán voltak.
A Marczibányi téri kamarakórus pont annyira tökéletes, mint gondoltam. Ave verum corpus, Stiamo Amor. Lemez minőség.
Újra Feri jön a szerintem nagyon nehéz szólódarabommal és úgy odateszi, mint aki épp csak belenézett a kottába. Füstöl a hangszer, izzik a levegő. Megérdemelt a nagy siker.
Kovács Gáborék feltámasztották egy már majdnem elfeledett Pater nosteremet. Gyönyörű hangzással, nagy átéléssel adják elő. Köszönet érte!
Pintér Tünde és Oberfrank Péter adják elő két kis dalomat. Jó először hallani őket. Jut eszembe, elfelejtettem bemondani, hogy bemutató mindkettő! na, mindegy. Közben az órát lesem, még időben vagyunk.
A végére megint a Kodály Iskolások jönnek. A Négy Kányádi még sosem volt ilyen összefogott, a Regina Caeli most volt a leg lendületesebb és a Magnus olyan tempót kapott, hogy a gyerekek csak kapkodták a levegőt, de megcsinálták!
Pontban 6 órakor befejezzük a hajlongást. 15 perc múlva az egész csapat már az állomás felé lohol.
Szép délután volt!

Vannak kegyelmi pillanatok az életben. Ritán ugyan, de vannak. Nekem ilyen volt a múlt hét csütörtöke. Pedig nem indult könnyen. Apámat reggel fél nyolckor bevittem a traumatológiára a másnapi térdprotézis műtétre. Aztán hazarohantam kutyát sétáltatni, Kristófot megreggeliztetni. Másfél órával később már újra autóban voltunk, az országos zeneiskolai kamarazeneverseny budapesti fordulójára. Egy Sosztakovics trió két tételét és egy erre az alkalomra írt, átírt triómat játszották a srácok. Fantasztikusan. Rohanás haza, kutya, ebéd, kis pihenés és irány a Társaskör, egykori munkahelyem, ahol este kortárszenei koncert. A műsorban a Telemanner Concertóval. A hangverseny előtt próba a Vonósokkal. Jól megy. Ildikó is eljött a próbára, de nem nagyon van mit instruáljon. Elég sokan jönnek. Ez jó. De persze növeli a feszültséget bennem. Is. Merthogy elvállaltam, hogy konferálok. Szokolay Római Szimfóniájának variációs tétele után Kristóf következik. Elegáns, magabiztos. Így is hegedül. Gyönyörűen. És ezt nem csak az elfogult apai szív mondatja velem. A siker nagy. Megérdemli. Nem csak hibátlanul játszott, de zenélt is. Közben megjön a hír, a délelőtti fordulón maximális pontszámmal jutottak tovább. Vannak kegyelmi pillanatok az életben.
Vannak kegyelmi napok. Ez ilyen volt.

Elolvastam Dobszay poszthumusz könyvét a periódusról. Többször is. Legalábbis egyes részeit. És persze bosszankodom. Mint mindig, amikor azt látom, hogy egy nagy tudású ember a saját elméletét akarja ráhúzni, ráerőszakolni a zenetörténetre. Dobszay kitalál egy elméletet és ettől kezdve kész tényként kezeli, hogy az helytálló. Ez alapján értelmezi a zenetörténet remekműveit, és ha azok ellenállnának neki, akkor közli, hogy a példa olyan fajta kivétel, ami megint csak őt igazolja. Ha valami mégis levetné magáról a skatulyát, akkor azt egyetlen mondattal megszűnteti. Így esik áldozatául a zenei mondat, de még a belső vagy küldő bővítések fogalma, értelme, létjogosultsága is. A remekművek attól azok, hogy nem szoríthatók szabályok közé. Ha valaki mégis megpróbálja az nem csak, hogy biztos kudarcra van ítélve, de számomra biztos jele annak, hogy semmit sem értett meg a lényegből. Kár.

Az egyik nagy üzletben - madaras tesco - azt olvasom a pénztárnál várva, hogy 18 éven aluliak nem vásárolhatnak szexuális terméket. Azóta is ezen gondolkodom. Mi az a szexuális termék? Ha a mezőgazdasági termék az, amit a mezőgazdaság állít elő, az ipari termék az, amit az ipar állít elő, akkor a szexuális termék az, amit a szexualitás állít elő? Például gyerek? Tehát 18 éven alulit nem lehet gyerekkel kiszolgálni. Ezt értem. És 18 éven felülit? Őt lehet? Csodálatos dolog a magyar nyelv.
A hírek szerint vállalkozást és diákokat fejlesztő központot adtak át valamelyik kerületben. A vállalkozás fejlesztését még értem, de a diákokat hogyan fejlesztik egy ilyen központban?

Ilyenkor újra megerősödik bennem a nézet, hogy nem nyelvtant kell tanítani az iskolákban, hanem gondolkodni, beszélni, írni. Értelmesen. Mert 48 évem alatt még soha nem volt szükségem arra, hogy egy mondatban különböző színű és formájú aláhúzásokkal jelöljem a főnevet, az igét, a helyhatározót, a ragokat és ki tudja még mit, de értelmes mondatok megfogalmazásának igénye már megkísértett néhányszor.

Kell az iskolareform, hogy ne kellene! Meg a kompetencia alapú oktatás. Hogy gondolkodjunk, mielőtt írunk, beszélünk.