A Kóta egyébként taktikát váltott. Most mindenki úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Odajönnek hozzám, megölelnek, puszi, jópofizás stb. Csak a lényegről nem beszélünk. S.M. újra köszön, sőt. Kér, hogy írjak az együttesének végre egy darabot a tavaszi koncertjükre. Amit egyébként még én pályáztam, én intéztem Társaskörös koromból. Ahol a szakmai munkatársak már csak adminisztrálnak. Szakmai munkájuk nincs. Viszont külön pénzért alkalmaznak egy szakmai tanácsadót. G. Horváth Lacit, az Anima Musicae vezetőjét. Laci remek zenész, kitűnő szervező és van vagy 26 éves. Nyilván komoly rálátása van a zenei életre, a zeneirodalomra stb.
A verseny alatt a szabályosan parkoló autóm bal oldali tükrét eltörte valaki. A keretből hiányzik egy jelentős darab, a tükör darabokban. Mivel van cascóm, elmentem a szokásos Renault szervizbe. Ahol közölték, hogy kb. 60 ezer lesz a komplett tükör. Ebből 40 ezer az önrész, de szerintük hagyjam a cascót a fenébe, mert nem éri meg az a 20 ezer amit tőlük kaphatok, ahhoz képest, hogy mennyivel többet fogok majd fizetni ezután évekig. Hagyom. Rábeszélnek egy bontóból származóra. Legyen. Aztán abban maradunk, elég ha veszek egy új tükröt és berakom. Ez csak egy tízes lesz. Kb. A törött keretet meg nézhetem évekig.

Tegnap végre megtudhattuk, hogy a tél nem egy évszak, hanem komplex társadalmi probléma, így ki kellett nevezni egy télügyi kormánybiztost. Ágival azon gondolkodtunk, hogy miként lehet egy ekkora orcátlan baromságot röhögés nélkül bejelenteni egy sajtótájékoztatón. Aztán rájöttünk, van akkora fizetés, ami mellett könnyen megy ez is.

Lement a verseny. Árusítunk, beszélgetünk a karnagyokkal, néha belehallgatunk a produkciókba. A forgalom gyér, a kedvünk azért egész jó. A zsűrivel nem mindig értünk egyet, de ez nem baj. Vasárnap este díjkiosztás. A nagydíjas verseny után tudom meg, hogy az Óbudai Kamarakórusnak adjuk a különdíjunkat. A díjkiosztón gyorsan kiderül, hogy Erdős Ákos nincs ott. Nyilván megbántódott, hogy nem ők kapták – a sokak szerint nagyon is megérdemelt – első díjat. Szólítanak, kimegyek, állok, mint egy dísztök és nincs kinek átadjam az oklevelet. Hülye helyzet. A ceremónia után a karnagyok mennének átvenni pénzeiket, de kiderül, hogy pénz nincs. Egyelőre legalábbis. Majd valamikor. Talán. Ha bejönnek a pályázatok. Egy cseppet sem kínos. Főleg a vidéki kórusoknak, akik gondolom örültek, hogy ki tudják fizetni a buszköltségüket. Még szerencse, hogy már nem kell a nevemet adnom ehhez a blamázshoz.

Nem kellett sokat várni az első reakciókra. Zsuzsa vasárnap délután hívott fel tajtékozva a levél miatt. Kissé emelt hangú beszélgetésünk teljes kudarcba fulladt. Ő nem értette, hogy nekem mi is a problémám valójában ezzel az egésszel, én meg nem értettem, hogy mit nem lehet ezen megérteni. És különben is, hogy mertem nyílt levélben megfogalmazni észrevételeimet. Szerinte lényegében, minden rendben van úgy, ahogy van. Engem nem is kértek fel hivatalosan, ha igen, akkor azoknak erre nem is volt joguk. Aztán arról kezdett beszélni, hogy mennyire zavarja, hogy a Művészeti Akadémia ahhoz köti a több milliós támogatás kifizetését, hogy a nyitókoncert ne a Szent Imrében, hanem a Tudományos Akadémián legyen. Mondtam neki, hogy de hiszen ez volt a pályázatukban. Nem a versenyre kértek pénzt, hanem a nyitó és záróhangversenyre. Erről ő nem tud, ez nem az ő dolga, hanem a titkárságé. Másnap hivatalos levél ment az elnökség tagjainak, melyben egy hét múlvára rendkívüli közgyűlést hívtak össze ügyemben. A közel egy hét alatt, míg a körlevelek mentek, érdemben alig néhányan szólaltak meg. Néhányan kimentették magukat, mások csak hallgattak nagyokat. Végül a sok hiányzóra való tekintettel - én sem értem rá hétfőn, mert Szegedre kellett mennem Kari Tanács ülésre – lefújták az elnökségi ülést. Ember Csaba viszont, számomra váratlan módon nagyon szimpatikusan reagált. De ezzel tulajdonképpen ki is merült a lista. Hartyányi Jutka írt egy hosszú levelet, melyből kiderült, mennyire hálátlan vagyok, hiszen a Kóta rengeteget tett értem, népszerűsítésemért és akkor én így hátba támadom őket stb. Eddig azt hittem azért éneklik a darabjaimat, mert jók. Ezek szerint tévedtem. Válaszlevelemben leírtam, hogy sok megfontolásra érdemes gondolata volt levelének, de talán én is tettem eleget a karnagyokért, kórusokért, díjakkal, támogatásokkal stb. Bár mi köze van ennek a kérdésemhez? Ki, mikor és miért cserélte le személyemet a novemberi verseny zsűrijében? Erre ugyanis továbbra sem kaptam választ. Úgy tűnik, az emberek Mindszivel az élen pont a lényeget nem akarják megérteni: Egy jogilag nem létező bizottság nem hozhat legitim döntéseket. Márpedig Operatív Bizottság, melyre többen is hivatkoznak, nem szerepel a Kóta alapszabályában. Nullával értelmetlen az osztás!
Egy hét hallgatás után aztán főnökasszony is megszólalt. Leveléből kiderül, hogy minden szabályosan rendben zajlott, zajlik.
Ejtsünk még egy szót azokról az érintett karnagyokról is, akik csak telefonban, négyszemközt értenek velem egyet, de írásban már nem nyilatkoztak. Bátraké a mennyek országa.
Közben Mindszentyné Sugár Miki megmutatta, milyen is egy igazi tökös magyar férj. Az Artisjusban köszönésemet nem fogadta, mélyen átnézett rajtam. Aztán megpróbálta megakadályozni, hogy a Komolyzenei Véleményező Bizottság tagjaként részt vegyek a legközelebbi elnökségi ülésen. Pontosan nem tudom, mi is zavarja. Talán az, hogy látom, hogy miként szundikál? Az elmúlt három alkalommal, amikor ott voltam az egyenként is több mint három órás üléseken egyetlen egyszer szólalt meg, akkor is kiderült, hogy egy olyan témában, amit már hetekkel korábban a küldöttgyűlés is elfogadott, tehát minden szempontból tárgytalan. Mivel én Szeged miatt nem tudtam volna megjelenni az Artisjusban, ezért Kovács Zoltánt delegáltam. Zoli délután felhívott, hogy Miklós megfenyegette, hogy, ha be merjük tenni a lábunkat az ülésre, ő botrányt csinál. Majd nekiállt kiönteni a szívét Zolinak Kóta ügyben. Írtam neki egy rövid e-mailt, melyben megkértem, hogy amennyiben velem van baja, akkor azt velem beszélje meg, ne másokkal és legyen végre férfi, és válassza külön a magánéleti sérelmeit a közügyektől. Erre ahelyett, hogy rögtön válaszolt volna újra Zolit hívta fel és kikérte magának, hogy miért tájékoztatott engem az ő beszélgetésükről. Aztán persze volt még egy levélváltásunk hasonló témában, hangnemben. Nincs rosszabb, mint egy buta hepciáskodó férj, aki nem érti meg, hogy levelemmel nem a feleségét, hanem a Kóta döntéshozó mechanizmusát bíráltam, bírálom ma is.
De persze számítottam rá. hogy a Kottakiadási Támogatás Kuratóriuma elnökeként megpróbálja majd lehetetlen helyzetbe hozni a Kiadónkat. Az első lépéseket már meg is tette, felhívta Szőnyi Erzsébetet és Kocsár Miklóst, hogy mondjanak le a kuratóriumi tagságukról.
Istenem, mivé lesz a világ?!

Ezen a héten a csapból is én folytam. Csütörtökön Szakály Ági játszotta a Haydn hét szavát. Ere sajnos nem tudtam elmenni, mert levert a betegség. Pénteken viszont muszáj volt elmennem a Rádió Gyerekkórust meghallgatni a szombati premier előtt. A remek próba után hosszú tévé interjú, aztán átrohanunk a Zeneakadémiára, mert kíváncsi vagyok Laci angol nyelvű összhang órájára. Másnap délelőtt MMA, aztán dél körül elindulunk Ágival Csábra. Az autó már magától odatalál. Igaz visszafelé eltévedünk, ez nem az autó bűne. Megebédelünk a kedvenc éttermünkben félúton valahol és pont időben érkezünk a csábi kis iskolába. Itt már vagy négy forgatócsoport serénykedik egymástól függetlenül. A magyar királyi tévék mellett az Ipoly tévének is adok egy interjút. Kicsit utálom, hogy lényegében ismétlem magamat, de mit tegyek, ha ugyan azt kérdezi szinte mindenki. A templom szokás szerint zsúfolva a kórusokkal és az érdeklődőkkel. Kis csúszással indul a program, de aztán gördülékenyen és főleg nagy lelkesedés mellett zajlok vagy két órán át. Tőlem a Pénteki ima vegyeskari változata és a Buborékok megy bemutatóként. Az előbbi még nincs igazán készen, de az eredmény már most is bíztató, főleg ha hozzáveszem, hogy egy olyan amatőr kórus fordított rá időt és energiát, ahol a tagok fele kottát sem olvas. A Rádió Gyermekkórusa lép fel utoljára. Gyönyörűen énekelnek. Előbb Kabdebó Sanyi vezényel Bartók és Kodály műveket, majd jön Matos Laci a Buborékokkal. Még sokkal jobban csinálják, mint a próbán. Boldogan hajlongunk a kamerák és a közönség előtt. És hogy még jobban utáljanak a kollégák, az összkar is az enyém, Fáradt már a madár, Tamási Laci vezényletével. Mindenki leadja szavazatát a közönségdíjra. Odaát újabb interjú, majd az eredményhirdetés következik. Előbb a szokásos köszönetek szerzőknek, karnagyoknak, kórusoknak, majd kihirdetik a közönségdíjat: Pénteki ima. Vigyorogva megyek ki. Nem vártam, de nagyon örülök. Kicsit sajnálom, hogy nem a Buborékok nyert, mert annak a gyerekek talán még jobban örülnének. Aztán Kutnyánszky Csaba beszél a zsűri munkájáról, és a végtelenségig feszíti az idegeket. Majd bejelenti a győztes művet: Buborékok. Miközben örömmel veszem át a díjat és nézem sok boldog gyereket, arra gondolok, hogy most aztán hányan utálnak majd. De a kollégák udvariasak, gratulálnak. Laci is nagyon boldog. Átadom neki a szép üvegszobrot emlékül az első közös munkákra.
Reggel kilenc után meggyőz Ági, hogy mégiscsak menjek el a Bartók Zeneházba Rákospalotára, ahol az Apokrif szonáta megy Körmendi Klárival és Pólus Lacival. Vagy 45 perc az út autóval, de időben érkezem. A helyszín és a koncert is nagyon szép, kár, hogy vagy tucatnyian vagyunk mindösszesen.
Ebéd után, miközben a keddi tanításhoz készülődöm Tibi hív, hogy hiányolnak Tom Sawyer előadásról. Ez a második alkalom, hogy nem vagyok ott. Örömmel meséli, hogy nagyon nagy a siker, a közönség imádja a darabot. Én meg sajnálom, hogy ez már nem fért bele az időmbe.
Közben folyik a háború ellenem, de ez egy másik bejegyzés története lesz.