Tisztelt Rubovszky György Úr!

Elnézését kérem, hogy így ismeretlenül zavarom. Felelősségteljes, tudatos, önálló gondolkodású embernek tartom magam. Nem politizálok, de figyelemmel kísérem az országban zajló eseményeket, igyekszem mindenről tájékozódni. Így olvastam a Ptk. tervezett módosításairól is, benne az Ön véleményéről, miszerint "az élettárs javára biztosított öröklési jogot el kell felejteni", az élettársak "nem a házasságot választották", nem alapítanak családot (?), így nem a családjogi részbe kell a róluk szóló szabályokat kimondani. Ezen megállapítások engem mélységesen felháborítanak és sértenek. Én több, mint húsz éve igen boldog párkapcsolatban élek, neveljük két közös gyermekünket, mindenünk közös, társak vagyunk jóban és rosszban. Szeretjük egymást, egymás iránti bizalmunk feltétlen és töretlen. És mi nem alapítottunk családot? Csak azért, mert úgy éreztük és érezzük a mai napig, hogy a mi kötelékünk oly erős, hogy nincs szükség egy külső "megerősítésre". Ezek szerint a családot egy papír határozza meg?
Igen, nem vagyunk vallásosak, de teljes mértékben tiszteletben tartunk minden vallást és vallásos embert. Azt hiszem jogosan várom tehát el, hogy az én "nem vallásosságomat" is tartsák tiszteletben, és e miatt ne érjenek korlátozások. Hiszen az együttélés egyik alapszabálya a kölcsönösség.
És igen, annak sem éreztük, érezzük a szükségét, hogy egyéb, tőlünk teljesen idegen emberek, hivatal előtt tegyünk bármiféle fogadalmat. Ezt a fogadalmat mi egymásnak tettük. Nincs tehát erről papírunk, mert nincs is rá szükségünk. Gyermekeink nem egy papír meglétéből vagy nem meglétéből tanulják a családi kötelék, családi együttélés lényegét, hanem a minden nap tapasztalt és átérzett szeretetből, törődésből, odafigyelésből. Remélem ezt Ön sem vitatja, így viszont el kell ismernie, hogy mi is család vagyunk. Papír nélkül is.
És természetesen a gyermekeink majd lehet, hogy másképp döntenek, hiszen sokszor beszélgettünk már velük ezekről a kérdésekről. Soha nem állítottuk, hogy ez a követendő példa, hanem beszéltünk az egyéb lehetőségekről, hangsúlyozva, hogy ez a mi döntésünk. Ők majd a saját útjukat fogják járni, saját véleménnyel, nyitottsággal. Egyet azonban biztosan állíthatok: a családi kötelékről, összetartásról, egymás iránti felelősségről, a szeretetről, a családról jó példával felszerelkezve indulnak majd neki az életnek.

Üdvözlettel: Donászy Ágnes

Felsővezeték szakadás miatt 75 percet késik a Szegedre tartó IC. A kalauz kedvesen tájékoztat mindenkit a várható érkezésről és elmondja, hogy az IC pótjegy árát Szegeden majd visszafizetik a pénztárba. Elsőként érek a pénztárhoz, ahol elmondom, hogy késett a vonat, kérem vissza a pénzemet. A pénztáros kedvesen csodálkozik, mintha nem tudná, hogy hajnal óta késnek a vonatok. Neki előbb Pestre kell telefonálnia, megtudni, hogy tényleg késett-e a járat, ha igen, mennyit és hogy milyen mértékben térítik vissza a helyjegy árát. Nem értem, mondom neki. 75 percet késtünk, ezt Ön is láthatja. Akkor is ez a teendő. Addig is töltsem ki a következő űrlapot, és a kezembe nyom egy kérdésekkel, rubrikákkal alaposan teletűzdelt, több oldalas irományt.
E nélkül nem lehet? – kérdezem. De a válasza lesújtó: nem!
Mivel sietek, otthagyom a pénztárat, de valamit továbbra sem értek. Ahhoz, hogy megvegyem a jegyemet, senki nem kérte rajtam számon az írás-olvasás készségemet. Most, hogy a MÁV hibájából késett a vonat és szeretném visszakapni a jogos pénzemet, töltögessek ki egy rakás hivatalos papírt? Ez így nincs összhangban. És ha nem tudok írni? Ha analfabéta vagyok, vagy fáj a kezem? Esetleg látássérült vagyok? Milyen jogon követel olyasmit a MÁV, amit nem követelt meg a vásárláskor?

Nézem a tévében a Csík zenekar és barátainak koncertjét - igazából csak az utolsó negyed órát – és az jut eszembe, hogy amikor az undergroundot összekeverik a népzenével, a népzenét az undergrounddal, abból csak zenei moslék születhet. (Ahogy Balassa Sándor mondta; ha a kínai édes savanyú levest összeöntjük a rántott hússal, abból moslék lesz, nem világkonyha.)
Arról már nem beszélek, mennyire szánalmas, amikor Pici bácsi belezongorázik egy népzenébe. Az is igaz, hogy olyan penetráns hangú és hamis hegedüléssel, ahogy - legalábbis az utolsó számban – ezek hegedültek egy zeneiskolai elsős vizsgán sem szabadna átengedni őket. De a Müpa publikuma boldog volt, azt hitte ennyi pénzért magos kultúrát kapott.

Ma elkezdődtek a Tom Sawyer lemez felvételei. Zentai Márk (Huckleberry Finn) kiszállt mind a színházi előadásokból, mind a lemezfelvételből. Kár.

Megbeszélésem van a Kálvin tér mögött a Szabó Ervin Könyvtár közelében. Gyönyörűen felújított tér, hívogató kávézók. Leülünk az egyik teraszra. Nyilvánvalóan nem fogyasztani jöttünk, de valamit már csak alibiből is inni kell. Kérek egy teát. Hozzák az étlapot. Teák nagy választékban 690 forinttól. Igaz, ezért az árért egy egész kancsó forró vizet adnak. Megjelenik a pincérnő és megrendelem a teát. Hozzáteszem, hogy hozzon két csészét, mert egyikünk sem akar fél litert inni. Válasza lesújtó: egy kancsó teához, csak egy csésze jár. Miért is? Azt nem tudjuk meg, mert átmegyünk a tér másik oldalán lévő másik teraszra. Itt nem kancsónak hanem findzsának hívják a mértékegységet. Olcsóbb is és készségesen hozzák a második csészét. Az előző helyen a tulajdonos elveszített két perc alatt 700 forint plusz borravalót pusztán azért mert nem adott még egy csészét. Megérte neki? Biztos, különben vagy nem hozott volna ilyen buta szabályt, vagy ha nem ő találta ki, akkor már kirúgta volna a felszolgálót.