Vannak, akik szerint a sört hidegen, a kávét forrón kell inni. Mások szerint pont fordítva. Ön mit gondol?
Vannak, akik szerint jobb ma egy túzok, mint holnap az éhenhalás. Mások szerint a rántott libamáj a legjobb. Ön mit gondol?
Vannak, akik szerint, ha viszket a hátunk, vakarjuk meg. Másik szerint erre nincs szükség. Ön mit gondol?
Vannak, akik szerint a lónak négy lába van, mégis megbotlik. Mások szerint ez inkább az öszvérre jellemző. Ön mit gondol?
Vannak, akik szerint a hazug embert sem könnyű utolérni, mások szerint a sánta kutya is harap. Ön mit gondol?
Vannak, akik szerint a tűzcsapból víz folyik, mások szerint a vízcsapból tűz. Önnek mi a véleménye?

Ezt régóta tudom. Kb 15-17 évvel ezelőtt szembesültem ezzel a ténnyel először, amikor egy országos napilap címoldalán öles betűkkel hirdették a nagy újságot: Bacsó Péter operettet ír. Nosza, el is olvastam a cikket, amiből szinte minden kiderül, amennyi egy bulvárlapban ki szokott derülni, csak az az aprócska kérdés nem nyert választ, hogy ugyan, ki lesz majd a zeneszerző. Nem is fontos. A lényeg a celeben van, aki majd nevével eladja a produkciót. Pár hónapja újra beleszaladtam ebbe a problémába Tom Sawyer kapcsán, ahol a legtöbb internetes híradásból már egész egyszerűen hiányzott a nevem. Jobb esetben Miklós Tibi úgyis mint rendező megemlítésre került, de hogy a dalokat ki írta…?
A facebookon akadtam a legújabb nyári produkció az Érinthetetlenek hirdetésére. Mivel sehol nem derült ki, hogy kik követték el, rámentem az oldalukra. Itt szép fotókat találtam ismert színészünk lányáról amint légies ruhában pózol a kamerának, de lényegi információt egyet sem. Az oldalnak néhány nap alatt 6000 lájkolója akadt. Hangsúlyozom egy olyan darabra, amiből csak a szereplők derültek ki. Se a történet, se a szövegkönyvíró, se a zeneszerző. Igazi magyar musical történet.
Most a kezembe került az Óbudai Nyár egyébként nagyon rendben lévő, jó papírra készült színes programmagazinja. Ebben a Szolnoki-Zsadon produkció Cigányprímásáról tudósítanak. Kiderül az összes énekes – vastagon szedve – kiderül a karmester – normál betűvastagság -, kiderül, hogy kiknek a német szövegkönyvéből és ki fordította és persze vastagon a producerek. Aztán egy három soros tartalmi összefoglaló két nyelven. Csak szegény Kálmán Imre maradt le. Mintha a Varázsfuvolát Schikaneder, a Turandotot Adami és Simoni műveként akarnánk eladni.
Szomorú? Igen. Valóság? Az. A darabokat már régóta nem szerzők, nem a minőség hanem a reklám adja el. Ott pedig a celeb az úr.

Este 11 felé Ági rájön, hogy teljes tévúton jártunk sátor ügyben. Nem azt és nem oda kell bedugni, amit és ahova mi gondoltuk. Így aztán Kristófnak reggeli után rövid kiképzést és szedett-vedett bemutatót tartok. Nem nagyon győzöm meg, ez az arcára van írva. Időben indulunk az iskolához a rengeteg cuccal. A Kongresszusi Központ mellet haladunk, amikor mögülünk kilő egy sport Mercedes. 80-90-el száguld a záróvonal túloldalán. Két lámpával később utolérjük. Legközelebb már az iskola előtt találkozunk apukával, aki kisleányát hozta a kirándulásra.

Kristófék kirándulnak. Persze nem ide a szomszédba, hanem valahova jó messzire, sok száz kilométerre Ausztriába. Kempingezni. Mondván, ettől majd olcsóbb lesz, mint tavaly. Az nem lenne baj, mert tavaly kicsivel volt csak olcsóbb, mintha úrturistának álltak volna. Az útiköltség és a kemping szállásdíja kb. annyi, amennyiből egy négytagú család all inclusive ellátással elmehetne egy szállodába 4-5 napra. Persze ezen nincs mit csodálkozni, hiszen ez egy olyan iskola, ahol a szülők rendszeresen egymásra licitálnak, hogy mennyivel is növeljék a havi osztálypénzt. „Szavazzuk meg, hogy legyen tízezer!” - kiált az egyik nem-természetes szőke és a többiek boldogan mondanak igent. Az olcsó kempingről: az osztályban kilenc fiú van. Így három darab háromszemélyes sátorra van szükség. Nekünk persze csak kétszemélyes van. Azt sem használjuk, de végül is megfelelne. De nem lehet. Három fiúnak háromszemélyes kell. Ami érthető persze. Javaslat: a három fiú családja vegyen egy sátrat közösen. Hogy az egy hét elteltével mit is kezdünk majd egyharmadnyi sátortulajdonjoggal, még nem egészen világos. Még mielőtt a többi család bevetné magát a Decathlonba, kapunk egy vadonat újat a bátyáméktól. Évek óta porosodik náluk a dobozban. Ki se nyitották. Mi balgák itthon megtesszük. Egy szűk óra alatt nagyjából értem, hogy mit és hova kellene dugni. Hogy ezt a három fiú –a meteorológia szerint – esőben miként abszolválja majd, fogalmam sincs. Ezek még nem hogy sátrat vagy sátorrudat, cövekeket nem láttak, de belülről kempinget sem. De hát kaland az élet. Az olcsó kempingezés előnye, hogy vehettünk egy tányérkészletet, amiben főzni is lehet, evőeszközöket, műanyag poharat, esőkabátot, zseblámpát és a fene tudja, még mi mindent. Most egy hétig izgulhatok, hogy miként élik túl az egészet. És persze az is tiszta sor, hogy már most elkezdhetek spórolni egy új sátorra, mert nem fűzök túl sok reményt ahhoz, hogy egyben, hiánytalanul, legalább nagyjából felismerhetően érkezik majd vissza.

Ma voltam utoljára a Társaskörben.