Lezárult Tom Sawyer és barátja Huckleberry Finn kalandjainak első része. Tegnap befejeztem a finálét is. Közben folynak az egyeztetések a Pesti Magyar Színház illetve a Musical Akadémia részéről egy április végi bemutatóról és néhány nyári szabadtéri előadásról. Ez azt is jelenti, hogy január végéig el kellene készülni a zenei alapok felvételével, ami persze egyeztetés és pénz kérdése.

A fiaim már unják, így hát nekik nem is mondom, hogy mennyire fura érzés számomra már maga a puszta gondolat is, hogy az ember beül az autójába és egyszerűen átmegy Bécsbe. Lassan egy emberöltő telik el azóta, hogy a kutya sem törődik a határátlépésekkel, nekem mégis furcsa az egész.
Most mindenesetre Bécs felé tartunk. Péntek délután van, szemerkél a hideg eső. Az úton nagy kamion forgalom van, egyébként eseménytelenül hajtunk a sötétben az egykor oly nagyon vágyott szebb világ felé. Marci ideges. Ezt onnan lehet tudni, hogy hosszan beszél számítástechnikai problémákról, amiből mi persze egy szót sem értünk, de azért néha megpróbáljuk felvenni a fonalat. Ritkán sikerül. Szerintem ő is sejti, hogy fogalmunk sincs a témáról, de azért mondja. Kibeszéli a feszültségét. Mert hogy nem adventi vásárra jöttünk, mint a legtöbb turista, hanem megírni egy amerikai tesztet a bécsi amerikai iskolában. Marci ugyanis ezt nézte ki magának a Stanford Egyetem honlapján. A mi dolgunk csak annyi volt, hogy befizessük a vizsgadíjat és találjunk egy várost, ahol még van szabad hely a vizsgára. Budapest már betelt, így adódott Bécs. Csak már miután elintéztük a pénzügyeket derült ki, hogy a vizsgára reggel háromnegyed nyolckor kell jelentkezni. Ezért kénytelenek vagyunk Bécsben éjszakázni. Sebaj!
Bécsbe érve bekapcsoljuk a GPS-t. Ha még emlékeznek rá, ez Stuttgartba érve megadta magát. Azóta a kocsiban pihent. Indulás előtt egy váratlan ötlettől vezérelve bekapcsoltam. Azóta megint működik. Még hogy nincsenek csodák? Így, advent idején?
Bécs nagyon szép. Mint mindig. Szálásunk a belvárostól kissé nyugatabbra található, egyszerű szálloda. Szerencsénk van, parkolóhelyet is találunk. Becsekkolunk. A recepciós közli, hogy reggelizni fél nyolctól lehet majd. Én elmondom, hogy ez nagyon nem jó, mert nekünk 7-kor el kell indulnunk. Ő megkérdezi, mikorra szeretnénk a reggelit. Elmondjuk. Aztán irány a szoba. Illetve kettő, mert az előzetes foglalás helyett egy kétszobás apartmant kapunk. Nem bánjuk. Mivel korán van még, Ágival sétálni megyünk a környéken. Hideg van és nulla látnivaló, így gyorsan visszamenekülünk a meleg szállásra. Marci kiszámolja, hogy neki mikor kell elaludnia ahhoz, hogy az otthon megszokott (hétvégi) mennyiséget aludja, ha fél hétkor van ébresztő. Végül is korán lefekszünk.
A reggeliző hely persze zárva. Az ajtón tábla: reggeli fél nyolckor. Lemegyek a recepcióra. Elmagyarázom a helyzetet, az ígéretet. Meghallgatnak, telefonálnak, de a végeredményen ez nem változtat. Így hát be az autóba, irány az amerikai iskola és útközben majd csak találunk valami nyitva tartó helyet. És persze találunk is. A suli a város szélén egy erdő mellett található. Hatalmas kerítés védi minden oldalról. Sorban állnak meg a jobbnál jobb autók és szállnak ki belőle a csemeték. De nem csak mi vagyunk külföldiek. Jön olasz dzsip és szlovák, majd szlovén autó is. Megbeszéljük, hogy egy óra felé találkozunk.
Amíg Marci a tesztet írja, mi visszamegyünk a szállodába, megreggelizünk, összepakolunk és kijelentkezünk. Aztán bevetjük magunkat a bécsi adventi forgatagba. A nap süt, az árusok most kezdenek nyitni, de turistákból és azon belül is magyarokból nincs hiány. A vásár olyan, mint nálunk, akár Pesten, akár Szegeden. Csak az árak húzósabbak, különösen a 310-es euróhoz képest. Veszünk néhány apróságot, sétálunk, nézelődünk. Aztán vissza Marciért. Jókedvűen jön ki. A teszt három részből állt egy matekos rész – ez persze nagyon jól ment, egy szövegértés és egy nyelvhelyességi. Ezek nyilván kevésbé. Amúgy sincs szerencsénk az angol tanárokkal. Nyolc év alatt még nem fogtunk ki megfelelőt. Ha nem lenne a számítógép és a programozási nyelvek leírásához nem angolul találta volna meg a leírásokat, ma egy szót sem tudna. Ezzel az oktatási rendszerrel amúgy sem tudunk mit kezdeni. Ha az ország egyik legjobb gimijének fizika tanára azt mondja, hogy nem tudja megoldani, hogy egy, az átlagnál fényévekel nagyobb tudású gyerek ne unatkozzon az óráján, hogy ne azzal foglalkozzon, hogy puskákat gyárt a többieknek, vagy papírrepülőket dobál, akkor bizony nagy a baj. Azt kezdettől tudtuk, hogy ha pálinkás kenyérrel etetnénk és lenyomnánk az IQ-ját a normál szintre – még jobb ha az alá! – akkor remek életünk/élete lehetne. De kinek kell egy okos gyerek?
Ezen is rágódunk hazafelé az úton.

Pár napja felhívott a Marczibányi téri Kodály iskola karnagya, hogy ugyan, nem lennék-e annyira kedves, hogy írok egy rövid, egyszerű, kétszólamú karácsonyi dalocskát nagyon kicsiknek. Voltam olyan kedves és írtam. Elújságolta az érintett gyerekeknek, hogy megkért egy valódi zeneszerzőt, írjon számukra darabot. Sőt, ez a bizonyos zeneszerző még azt is megígérte, hogy elmegy majd a koncertjükre. A gyerekek zsibonganak, boldogok, izgatottak. Az egyik csak nem bírja és odamegy hozzá az óra végén és így szól: És tessék mondani, az a zeneszerző, aki nekünk darabot ír és a koncertünkre is eljön, az élő? Mit lehet erre mondani?

Régi kérdés, hogy miért állít színpadra egy színház egy musicalt, ha nincsenek meg hozzá az énekelni is tudó színészei. Múlt szerdán megnéztük a Hegedűs a háztetőnt a Vígben. A szörnyű és a ciki kategóriában mozgott az előadás. Gyakorlatilag egyetlen fontos szerepet éneklő színész sem tudott énekelni, alig találták a hangnemet, nehezen szedték össze a hangokat. A kórusok darabokra estek szét, a hangosítás pocsék volt, a prózát sem nagyon lehetett érteni. A zenekar rendben lett volna, de a színpad nélkül ők sem tudnak semmit sem tenni. Pár éve fiaim megnéztek egy amatőr színjátszó köri előadást, mely elmondásuk szerint nagyságrendekkel volt jobb. Hm. Mit mondjak?

Befejeztem a Szombathelyi Savaraia Szimfonikus Zenekar felkérésére írt Petrarca Daloskönyvet. Három Petrarca szonettet használok benne. Szoprán szólóval és leánykarral egészítettem ki a zenekart. A tervezett bemutató a MüPában lesz január közepén.