Egyéni vállalkozó vagyok. Hangokat írok. Többnyire egyedül. Mivel nem szeretnék állami megrendelésektől elesni, a törvény bötűjét figyelembe véve, felemelem a béremet.

Ma levelet kaptam egy amerikai vevőnktől. A pár napja feladott és tegnap kipostázott kottacsomagot felbontva, kifosztva kapta meg. Három éve küldünk kottákat Európa, Amerika és Japán számos városába, de ilyennel még nem találkoztunk. Szomorú!

Péntek reggel felhívott Antal Matyi a Nemzeti Kórus vezetője, mondván, hogy megalapításuk 25. évfordulója örömére zeneszerző versenyt hirdettek Zeneakadémisták részére. Hétfőn kellene eredményt hirdetni, de az eddigi zsűri tagjai sorba visszaadták a megtiszteltetést. Mivel csak négy pályamű van, ráállok a felkérésre. Este megkapom a kottákat és már azt is értem, miért adták vissza elődeim. A négy műből egyetlen egy sincs amelyet tiszta szívvel győztesnek nevezhetnék. A számomra hangzásvilágát tekintve legszimpatikusabb mű annyira rövid, hogy nem felel meg a kiírásnak, a többi néma csend.
Persze a kukacos almák között is van legszebb, legjobb. Hétfőn reggel a MüPában másfél óra tanakodás, anekdotázás és sok-sok kompromisszum után megállapodunk a győztes műben. Mindenesetre, ha ez a felhozatal fiatal kollégáknál, egy darabig még nem kell tartanunk a konkurenciától.

Akciós útikönyvekkel van tele a Libri könyvesbolt. Ági is vett egy új Németországról szólót, mivel nyár végére tervezünk egy néhány napos kirándulást. Nézem, nézem, és nem bírok rájönni, mi olyan furcsa a borítón. Aztán beugrik. Az ország nevét két szóban írták rá. Német ország. Nem egyszer, nem kétszer, sokszor. Igaz, hogy két sorban, de elválasztójel nélkül. Lapozgatom az egyébként szép kiadványt, és Schmitt Pál nevét keresem a nyelvi lektorok között, de nem lelem. Ezek szerint nélküle is képesek vagyunk a magyar nyelv szabályait átértelmezni. Másként szólva, örömmel tölt el, hogy a nép egyszerű gyermekei és vezetőik egy szinten állnak.

Többszöri halasztás után tegnap este végre megvolt az ELTE zenekarának és vegyeskarának számára készült Res gesta mundi című oratórikus művemnek a bemutatója. A középkori latin szövegekre készült kb. 25 perces darab meglehetős nehézségek elé állította a kórust és zenekart, és Kovács Lászlótól megtudtam, hogy a próbák közben sűrűn szóba került édesanyám is, viszont néhány napja az egyik próbán végre átlendült a darab a holtponton és azóta már élvezik, szeretik is. Az eredetileg évadzáró hangverseny érthető okokból Mádl Ferenc emlékkoncertté alakult átt, így Bach Air-je után Kocsár Magnificat-ja szólalt meg majd az én darabom. Néhány helyi, középkori irodalommal, illetve latinnal foglalkozó professzor is gratulált, valamint Dalma asszony is.