Szombaton délben átsétáltam a közeli Szent Imre Gimnáziumba. A VI. Országos Társaséneklési Verseny zajlott, ahol több együttes is énekelt tőlem apró darabokat. Többek között most hallhattam először a Nyíregyházi Muzsika Zeneiskola által rendelt kis szösszeneteimet. Mindig nagy élmény egy bemutató. Még akkor is, ha csak 8-12 ütemről van szó. Mert más a belső hallás, más a papír és megint más a végeredmény.
Összefutottam Bekényi Jóskával, aki kollégám volt valamikor és azzal lopta be magát egy életre a szívembe, hogy az egykori weineres igazgatóválasztáson, ahol két órán át szó szerint szívattak zeneiskolai kollégáim, a következő épületes kérdést tudta feltenni: Hogyan lehetséges, hogy négy év alatt végeztem el a Zeneakadémiát? Nem értettem a kérdést, hiszen az életrajzom ott virított a pályázat elején. Megismételte a kérdést. Majd állítását megerősítendő az életrajra bökött. Itt az áll – mondta, hogy te 1985 és 90 között jártál a ZAK-ra. Az négy év – jelentette ki ellentmondást nem tűrve. Végül kénytelenek voltunk közösen elszámolni ötig. Lehet, hogy a matematika azóta már nem bántja, de a kiadott műsorfüzet hemzsegett a hibáktól. Hogy csak egyet említsek, a Kip, kop, kalapács című opuszom Kip kop kal néven szerepel benne. De tudjuk, nem csak énekelni nehéz, a magyar nyelv sem megy mindenkinek.

Előrelátó szülők vagyunk. Már most megnézzük mennyibe kerül a gyerek repülőjegye nyár végére Stuttgartba. Ha minden igaz, egy oda-vissza útra szóló jegy 38 ezer környékén van. Igen ám, de azt tervezzük, hogy a koncertre mi is kimegyünk autóval, hogy meghallgassuk a darabomat, aminek a szólóját Kristóf játssza. Tehát visszafelé már együtt jönnénk autóval. Így értelemszerűen csak egyirányú jegyre van szükség. És ekkor jön a meglepetés: ha nem jön vissza az ember gyereke, akkor a jegyár már 112 ezer. Közel háromszor annyiba kerül! Miért? Ki tudná ezt ép ésszel elmagyarázni? Mi a vesztesége a repülőtársaságnak, ha valaki csak egy irányba foglalja le a helyét? Az elfogadom, hogy ne legyen sokkal olcsóbb, de, hogy háromszoros árat kelljen fizetni?! Sírnak a légitársaságok, a recesszió miatt. Közben értelmetlen árpolitikát folytatnak. Mindenesetre megvettük a jegyet oda-vissza, aztán majd meglátjuk kivel, mivel utazik.

Kedden meg volt a Team building premierje a Corvin moziban. A tavalyi Filmszemle legjobb elsőfilmje (Almási, esetleg Szabó Réka filmje) egy évig várt a dobozában, mire moziba került. Annak idején az elmaradt bemutató oka igen prózai volt. Az erre szakosodott cerberus külföldi film besorolás alá tette a mozit, mondván, az alig 50 millióból készült nagyjátékfilmben külföldi pénzek is vannak. Mintha a többi magyar filmben nem lenne… Ez a besorolás viszont néhány milliós állami támogatás elmaradását jelentette. Így nem volt miből kópiákat és plakátokat készíteni. A mozi majdnem tele volt, az emberek jókat derültek a mások/saját kínjain. Kár, hogy egyetlen zenészem sem jött el, pedig igazán jól szól, ahogy játszanak.

Levelet hozott a postás. Rögtön kettőt is. Szép, elegáns, úgynevezett francia borítékban. Külön-külön. Számla van mindkettőben. És egy-egy csekk. Az egyik 6, azaz hat forintról, a másik 11, azaz tizenegy forintról. És egy kísérő levél, mely arról értesít, hogy a legutóbbi havidíj befizetést késedelmesen tettem meg. Most fizessek késedelmi díjat. Éppen néhány napja érkezett meg az esedékes havi számla. Be is fizettem annak rendje és módja szerint. Akár hozzá is írhatták volna és akkor nem került volna több száz forintjába a telefontársaságnak. De nem tették. Sőt. A felszólítás olyan határidőt szab meg, ami már akkor is elmúlt, amikor a levelek megjöttek. Tehát hiába sétált el a postára a feleségem a két komoly csekkel, hiába fizette be a kerekítések után összesen 15 forintot, félek, újabb felszólítást és újabb csekkeket kapok majd. Külön-külön borítékban. Sok száz forintért. Ha ilyen gazdagok a telefontársaságok, már nem is tűnik túlzásnak az a fránya különadó.

Kristóf újra Suttgartba utazik. A jegyvásárlási mizériáról már írtam korábban. Most éppen a repülőtér felé tartunk. A különböző táblákon különböző feliratok. Valahol Liszt Ferenc, valahol Ferihegy. Nem irigylem a külföldieket. Okulva a korábbi tapasztalatokból, nem indulunk el órákkal korábban, így másfél órával a gép indulása előtt állok meg a terminálnál. Az ideiglenes parkolóhelyeket megszüntették. Nem néhányat közülük, hanem mindet. A repülőtér környéke hemzseg a rendőröktől. Mögöttem villogó szirénájú rendőrautó araszol. Szemlátomást sehova sem siet. Kollégái legfontosabb tevékenysége, hogy az öt percnél tovább parkoló autókat elzavarja. Le a fizetős parkolóba. Tudják, óránként 900-ért. Megadom magam a sorsnak és persze megállok odalenn. Mire felérek, az A terminálból az utcáig áll a sor. A mi járatunkat nem találom az utas tájékoztató táblán, így velem született intelligenciámmal kikövetkeztetem, hogy a B terminálba kell menni. Valami ilyesmit mondhat a hangosbemondó is, de azt nem érteni. Úgy is van. A két terminál között a csodálatos Égi Udvar. na persze nem így, hanem angolul. SkyCourt. Így jobban hangzik. Igaz, mi halandók, csak egy alig egy méteres folyosót használhatunk belőle, de nem is nekünk, itthon maradóknak építették. Gyors csekkolás, több tucat papírra felkerülnek ugyanazok az adatok, amiket már a jegyvásárláskor is meg kellett adnom. Fél hat van. A gép egy óra múlva indul. A kedves hölgy meghagyja, hogy pontosan háromnegyedre legyünk ott, és majd akkor átveszik a kis VIPpest. Rövid séta, Képessport vásárlás, a gyerek megnyugtatása, hogy ez most nem az a járat, ami le fog zuhanni, megtárgyaljuk a legjobb taktikákat terroristatámadás esetére és máris ott vagyunk a kért időpontban a kívánt helyen. Igaz a kutya sem törődik velünk, de azért csak várunk. Időnként felbukkan egy-egy egyenruhás, minden alkalommal készülünk a búcsúra, de aztán kiderül, hogy ő sem a gyerekért jött. 25 perccel később szerényen megérdeklődjük, ugyan már, nem akarná-é valaki elvinni ezt a gyereket azért az ötven jó euróért, amit felszámoltak. De nem akarják. A beszélgetést meghallja egy éppen arra járó bennfentes és felajánlja, hogy elviszi a kölköt, mert úgyis épp arra lesz dolga. Ahogy elindulunk, megjelenik egy másik kolléga is, majd átveszi Kristófot. Még közlik, hogy a gép felszállásáig, vagyis 18 35-ig itt kell maradnunk a reptéren, s majd telefonon szólnak, ha minden rendben és hazamehetünk. Na, ezt már ismerem. A gyerek és kísérője eltűnik a kapuk mögött. Amennyire átlátunk a tömegen, úgy tűnik gyorsan keresztül jutottak az ellenőrzésen is. Nézzük a kijelző táblát, de ilyen gép, ami Stuttgartba megy majd fél óra múlva nincs is. A legközelebbi jelzett járat egy 6 50-es Helsinkibe menő repülő. Átmegyünk a másik terminálba, hátha ott többet tudnak. Nem tudnak. De ha nem tudjuk mikor szállt fel a gép, sőt, hogy felszállt-e egyáltalán, honnan tudjuk, hogy hazamehetünk? Kisétálunk a reptér feltúrt homlokzata elé. A járdát marcona rendőrök állják el. Mondjuk, hogy szeretnénk keresztül menni azon az általuk elhatárolt néhány méteren. Közlik, hogy csak a járda szélén mehetünk. Próbálom kitalálni a biztonsági rend okát, de nem lelem. Ahogy kikerüljük a nagydarab rendvédelmist, belátunk a lépcső alá, ahol egy robbanási szakértő szerel valamit háttal nekünk. Egy szinttel lejjebb rengeteg tűzoltó. Valaki bombariadóról beszél. Ezt nem értem. Vagy veszélyben vagyunk, és akkor a néhány méteres kordon is nevetséges, vagy nem vagyunk veszélyben és akkor mire ez a nagy felhajtás? Felhívjuk Kristófot, de persze nem beszélünk a bombariadóról. Még csak az kéne, hogy ezzel is idegesítsem. Megkérdezem, hogy beszálltak-e már, de azt mondja majd csak pár perc múlva fognak. Visszamegyünk a terminálba, Már a Finn járat sem jelenik meg a táblán. Keresünk egy információst. Egy szinttel lejjebb rá is találunk. Közli, hogy a gép nem jelzett késést, időben fog indulni. Azt már meg sem kérdezzük, hogy ezt ugyan miért nem lehet az utazóknak is megtudni. Megyünk fizetni. Másfél óra 1450 forint. Ági hosszan kémleli az eget, de szerinte egyetlen járat sem szállt fel az elmúlt percekben. Otthon aztán az interneten kiderítem, hogy tényleg elrepült a srác. Már előre várom az érkezését vasárnap. Ja, a reptéren óriásplakát hirdeti, hogy Magyarország az Unió soros elnöke. Ezt nem árt tudni. Már azt hittem Tiranában vagyunk.