Kristóf versenyre megy, ezért adószámra van szüksége. Vagy adóazonosító jelre. Vagy mindkettőre. Ezt igazából senki nem tudja pontosan. Legkevésbé mi. Hogy ugyan minek egy 11 éves gyereknek még egy azonosító. A születési anyakönyvi kivonaton, a lakcímkártyán és a diákigazolványon kívül. Hátha nem azonos önmagával?
Kutakodás az interneten. Számtalani cikk, bejegyzés, ami mind azt taglalja, milyen gyorsan és könnyen beszerezhető a kért papír. Csak éppen a cikkekben megjelölt formanyomtatvány nincs sehol. Az egyik oldalon tájékoztató az Apeh kirendeltségekről, telefonszámmal együtt. Szerencsére van egy a közelben is. A telefont ugyan nem veszik fel, de ez normális ebben az országban. A környéken ugyan irodaházak nincsenek, de tapasztalatból tudom, hogy számos kerületi intézmény, orvosi rendelő, önkormányzati kirendeltség stb. helyt kapott a régi házakban. Hideg, barátságtalan reggel gyaloglok a megadott címre. Apehnek nyoma sincs. Miért is lenne. Aztán felhívom házi ügyintézőnket – édesanyámat – hogy derítse ki a helyzetet. 10 percen belül jön a telefon: Haller utca. Ahol naponta több tízezren állnak sorba. Ha ez az egykapus ügyintézés, nekem nem nagyon tetszik.

Csáb felé tartunk. Azon az M2-esen, amiről nehéz volna megmondani, milyen alapon csúfolják autópályának. Autóútnak nevezhető szakaszok is alig-alig vannak rajta.
Csábon rendezik meg, immár harmadik alkalommal a Hajnalok Völgye nevű kortárszenei kórusfesztivált. Csáb ki falu Szlovákiában a magyar határtól néhány kilóméterre. Tóth Árpi a helyi Szeder Fábián Dalegylettel itt, az alig ezer fős kis településen minden évben vendégkórusok felléptével mutatja meg, hogy a kortárs kóruszene hallgatható, hogy kis faluban is lehet nagy dolgokat csinálni. Ja, és mindez a helyieket is érdekli!
A kis templom zsúfolásig tele. Rövid köszöntő után Árpád Solymárról érkezett férfikara kezd műsorába. Kodály, Bárdos és Szokolay mellett Horváth Márton Levenet O vos omnes c. férfikara is elhangzik. Ennek a műnek a vegyeskari változatát már megjelentettük a Kontrapunkt kiadásában. Egy kassai kórus egy szlovák kortárs szerző bemutatójával teszi egyértelművé, hogy ez itt nem valami magyar vircsaft a szlovákok ellenében. A legtöbb bemutatót a helyiek vállaták. Előbb Tóth Árpád Jelige, majd az én Könyörgő népének, végül Fekete Gyuszi Csáb faluban című népdalfeldolgozását mutatják be szép sikerrel. A fellépők közül a debreceni Kölcsey kórus hangzása a legprofibb. Tamási Laciék lenyűgözően teljesítenek. Sebők Péter Ave Maria és Zombola Péter Cantate Dominója is remek előadásban hangzik fel. A koncert után szavaz a közönség. Míg a szavazatokat számlálják a szerzők és karnagyok a sekrestyében kiválasztják a nekik legjobban tetsző művet. Tavaly ezt a díjat én nyertem, idén Sebők Péter és Zombola Péter kapja a legtöbb szavazatot. Mivel a közönség-díjat Sebők Péter műve kapja, így a szakmai zsűri Zombolának ítéli az elsőséget.
Az eredményhírdetés után fantasztikus eszem-iszom, egy nehezen tolerálható hangerőn játszó cigányzenekar kísérete mellett. Később a négy kórus egy-egy óriási lampion enged fel a csillagok közé. Szép látvány. Közben spontán éneklés.
Fél tíz felé haza indulunk.

Valahogy átok ül ezen a meseoperán. Vagy tíz évvel ezelőtt kezdtem bele először. Pályáztunk, nem támogatták, színházat találtunk hozzá, örültek, de pénzt nem adtak. Újra pályáztunk. Abbahagytuk. Három éve Schlanger András adott új lendületet az ügynek. Találtunk befogadó színházat, megcsináltunk két demót, nyertünk némi pénzt, de pesze nem eleget. Végül ezt is vissza kellett adni, mert a hiányzó maradék már sehogyan sem jött össze. Aztán idén újra nekifutottunk. Már-már a célba értünk. Színház van, megrendelés van, akarat van, kész darab van, kitűzött bemutató van. Volt. Aztán a szokásos. Előbb halasztás, aztán újabb halasztás, aztán... Ki tudja? Pomedória, riadó!

A plakáton fiatal csinos lány. A háta mögött fiatal fiú. A srác határozott mozdulattal öleli át a lányt. A lány ezt szemmel láthatóan nem bánja. Felettük feirat: Elég egy érintés. Alattuk egy másik szöveg: Fizess az óráddal!
Próbálom értelmezni. Forgatom erre, csűröm arra, de a végén ugyan az jön ki. A fiatalember a pénzért vett szerelmet az órája átadásával egyenlíti ki. Persze sejtem én, hogy a reklámozónak nem egészen ez volt a szándéka, de mit tegyek, ha én ezt olvasom ki a különleges ikonográfiából?
Feleségemnek elmondom a kétségeimet. Ő nem ért velem egyet. Így fiaimat hívom döntőbírónak. Nem késnek a válasszal. A hölgy .... itt egy ősi megnevezést használnak. Nem csinálok úgy, mintha nem érteném, honnan vesznek ezek a mai tizenévesek ilyen szavakat, de azért elgondolkodom, s már a győzelmemnek sem tudok igazán örülni. Gyerekkorom egyik kedvenc tévémeséje a Plakátfiú jut eszembe. Azt sose értettük félre.

Egy hónappal a fiskóval végződő lemezfelvétel kísérlet után újra Debrecenben. Még elrohanok a főiskolára meghallgatni a Caprice című négy ütősre írt darabom próbáját. Fantasztikusan jók a srácok! Öröm velük dolgozni. A koncert november 22-én lesz majd. Aztán vissza a belvárosba. Balázzsal találkozom legelőbb. Egy szelet pizza mellett átbeszéljük a tennivalókat.
A Bartók teremben a technika meglepően gyorsan, alig fél óra alatt beáll arra a hangképre, amivel abbahagytuk a munkát. Ezzel együtt a légkör feszült. Lassan lendülünk bele. Én többször feladom. De Alpár Tibinek van igaza, és kipréseli a zenekarból és a kórusból az utolsó szuszt is. A felvételt kilenc előtt két perccel befejezzük. Kész a Helység kalapácsa! A zenekar megszavaz egy másnapi négy órás ülést. Korrektek, szimpatikusak. Balázzsal egy adag lapcsánka és két-két korsó rigó mellett lazítunk a belga étteremben. Aztán beesek az ágyba.

Reggel távoli morajra, egyre erősödő dübörgésrem égzengésre, cunamira, tankok csatájára ébredek. Valaki kukákat húz a sétálóutcára néző ablak alatt. Az óra fél hetet mutat. Mi tagadás, szóba kerül az illető édesanyja. A hajnali nyolcas úttisztítókat már észre sem veszem.



Reggeli a bevált Gusta-ban Katával. Összeszedjük a kiadó számláit, megcsináljuk a papírmunka egy részét.

Tíztől folytatódik a felvétel. A Téli rege egyszerűbb – mert csak vonósok vannak benne - de legalább annyira kényes darab. Ráadásul 17 percet kellene felvenni négy óra alatt. És ahogy az lenni szokott, nehezen indul a dolog. Aztán még lassabban haladunk. Később váratlanul megtáltosodnak. Hihetetlenül akarják. Lemondanak a szünetről is. Nagyon tisztelem őket. És végül a kialkudott négy órán felül tíz perccel bejelenthetjük a jó hírt; sikerült, vége a felvételnek! Nem csak én vagyok boldog. Rohanás a szállásra, pakolás ezerrel és futás az állomásra. Ahogy felszállok a villamosra és meglátom a rengeteg diákot, rádöbbenek, hogy ünnep előtti péntek délután van. Hogy kapok így jegyet? Nem is kapok, csak a dohányzó kocsiba, ami nem lenne nagy baj, mert a megtöbben szintén kényszerből ülnek itt. De hogy ne örülhessünk, néhány szerencsés átjár a többi koöcsiból dohányozni. Mindegy. Már ez sem számít. Meleg víz, szappan, csodákra képes.