Az autó már magától is eltalál Debrecenbe. Előbb elfoglalom a szállást, majd elviszek egy adag kottát az Egyetemre. Utána parkolót keresek a következő három napra. Végül a kertvárosban, Katáék közelében parkolok le. Az esti próba jó hangulatban kezdődik. A gyerekkar és a Kodály Kórus alig-alig fér el a kis zenekari próbateremben. Vagy 150-en vannak. A gyerekek kicsit megszeppentek, de második nekifutásra mindent nagyon szépen énekelnek. Pad Zolival közben az orgonás változat hanghibáit javítjuk. Sajnos van bőven. Nem volt időm rendesen, hangról hangra átnézni és most meg van az eredménye. A próba végén ér az igazi meglepetés. A kórus kottából hiányzik 10 ütem. Elég égés ez számomra. Balázzsal abban maradunk, hogy elkészítem éjszaka, reggel kinyomtatjuk, lemásoljuk és a buszon megtanulják. Szerencsére nem valami nehéz helyről van szó.
Ennek megfelelő az éjszakám. Ráadásul valami tisztasági kényszertől vezérelve az első utcaseprők éjféltájban érkeznek. A kukások viszont fél hétkor ébresztenek.
Átmegyek nyolckor az irodába, ahol tényleg dolgoznak már ilyenkor! Segítőkészek. Valami gond van, mert a kotta oldala hiányzik. Aztán kiderül, hogy csak egy beállítási hiba. Készülhet a pót oldal a kórusnak 50 példányban. Balázs előbb akar menni, mint a busz, mert aggódik, hogyan fér majd el a helyszínen a csapat. Vele megyek.

Tegnap megérkeztek a gyulai meghívók, szórólapok. Jobb későn, mint soha. Valamennyin roszul szerepel a mű címe. Már ezen sem csodálkozom. Délután lesz az első összpróba a darabból. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy szól.

Kristóf versenyre megy, ezért adószámra van szüksége. Vagy adóazonosító jelre. Vagy mindkettőre. Ezt igazából senki nem tudja pontosan. Legkevésbé mi. Hogy ugyan minek egy 11 éves gyereknek még egy azonosító. A születési anyakönyvi kivonaton, a lakcímkártyán és a diákigazolványon kívül. Hátha nem azonos önmagával?
Kutakodás az interneten. Számtalani cikk, bejegyzés, ami mind azt taglalja, milyen gyorsan és könnyen beszerezhető a kért papír. Csak éppen a cikkekben megjelölt formanyomtatvány nincs sehol. Az egyik oldalon tájékoztató az Apeh kirendeltségekről, telefonszámmal együtt. Szerencsére van egy a közelben is. A telefont ugyan nem veszik fel, de ez normális ebben az országban. A környéken ugyan irodaházak nincsenek, de tapasztalatból tudom, hogy számos kerületi intézmény, orvosi rendelő, önkormányzati kirendeltség stb. helyt kapott a régi házakban. Hideg, barátságtalan reggel gyaloglok a megadott címre. Apehnek nyoma sincs. Miért is lenne. Aztán felhívom házi ügyintézőnket – édesanyámat – hogy derítse ki a helyzetet. 10 percen belül jön a telefon: Haller utca. Ahol naponta több tízezren állnak sorba. Ha ez az egykapus ügyintézés, nekem nem nagyon tetszik.

Csáb felé tartunk. Azon az M2-esen, amiről nehéz volna megmondani, milyen alapon csúfolják autópályának. Autóútnak nevezhető szakaszok is alig-alig vannak rajta.
Csábon rendezik meg, immár harmadik alkalommal a Hajnalok Völgye nevű kortárszenei kórusfesztivált. Csáb ki falu Szlovákiában a magyar határtól néhány kilóméterre. Tóth Árpi a helyi Szeder Fábián Dalegylettel itt, az alig ezer fős kis településen minden évben vendégkórusok felléptével mutatja meg, hogy a kortárs kóruszene hallgatható, hogy kis faluban is lehet nagy dolgokat csinálni. Ja, és mindez a helyieket is érdekli!
A kis templom zsúfolásig tele. Rövid köszöntő után Árpád Solymárról érkezett férfikara kezd műsorába. Kodály, Bárdos és Szokolay mellett Horváth Márton Levenet O vos omnes c. férfikara is elhangzik. Ennek a műnek a vegyeskari változatát már megjelentettük a Kontrapunkt kiadásában. Egy kassai kórus egy szlovák kortárs szerző bemutatójával teszi egyértelművé, hogy ez itt nem valami magyar vircsaft a szlovákok ellenében. A legtöbb bemutatót a helyiek vállaták. Előbb Tóth Árpád Jelige, majd az én Könyörgő népének, végül Fekete Gyuszi Csáb faluban című népdalfeldolgozását mutatják be szép sikerrel. A fellépők közül a debreceni Kölcsey kórus hangzása a legprofibb. Tamási Laciék lenyűgözően teljesítenek. Sebők Péter Ave Maria és Zombola Péter Cantate Dominója is remek előadásban hangzik fel. A koncert után szavaz a közönség. Míg a szavazatokat számlálják a szerzők és karnagyok a sekrestyében kiválasztják a nekik legjobban tetsző művet. Tavaly ezt a díjat én nyertem, idén Sebők Péter és Zombola Péter kapja a legtöbb szavazatot. Mivel a közönség-díjat Sebők Péter műve kapja, így a szakmai zsűri Zombolának ítéli az elsőséget.
Az eredményhírdetés után fantasztikus eszem-iszom, egy nehezen tolerálható hangerőn játszó cigányzenekar kísérete mellett. Később a négy kórus egy-egy óriási lampion enged fel a csillagok közé. Szép látvány. Közben spontán éneklés.
Fél tíz felé haza indulunk.

Valahogy átok ül ezen a meseoperán. Vagy tíz évvel ezelőtt kezdtem bele először. Pályáztunk, nem támogatták, színházat találtunk hozzá, örültek, de pénzt nem adtak. Újra pályáztunk. Abbahagytuk. Három éve Schlanger András adott új lendületet az ügynek. Találtunk befogadó színházat, megcsináltunk két demót, nyertünk némi pénzt, de pesze nem eleget. Végül ezt is vissza kellett adni, mert a hiányzó maradék már sehogyan sem jött össze. Aztán idén újra nekifutottunk. Már-már a célba értünk. Színház van, megrendelés van, akarat van, kész darab van, kitűzött bemutató van. Volt. Aztán a szokásos. Előbb halasztás, aztán újabb halasztás, aztán... Ki tudja? Pomedória, riadó!