Múlt vasárnap a Társaskörrel Pécsre mentünk. Mégiscsak ciki, hogy a Kulturális Fővárosba be se tettük a lábunkat egész évben. A buszban kicsit hervatag a hangulat, amit a nótorius későn kelők álmosságának tulajdonítok. Az M6-os üres. Órákon át megyünk tökéletesen egyedül. Útközben megszemléljük Európa legdrágább négy alagútját, ami fölött a föld vastagsága legfeljebb néhány méter. Kicsi, ciki, felesleges, de a mienk!
Külhoni emlékeim szerint a Kult. fővárost reklémozó táblák az adott város 100 kilométeres körzetében ellepik az utak mentét. Pécs gyakorlatilag titokban tartja az eseményt. Nem baj. A nap süt hétágra és az ókeresztény sírkamrák így is világszínvonalon vannak kiállítva. (Kis meglepetés, hogy az ország valamennyi múzeumába ingyenes belépést biztosító igazolványunk itt nem érvényes.) Emlékeztet a régi, piros útlevélre, amibe azt írták: érvényes a világ valamennyi országába. Kivéve....
A város egyébként most is gyönyörű, hangulatos. Cseh filmfesztivál is van a városban, így a Ferdinánd cseh söröző ebédsátrában kívánunk étkezni. Az étlap négyféle választékából csak kettő kapható déli 1 órakor. A csülköt kihagyom, és morvai verebet kérek. Ez állítólag sertéshúsból készül. Nem bánom. Az 1300 forintos adag megdöbbentő. Kis kupac párolt káposztán négy darab 2x2x2-es sós húskocka. Ja és két hajszálvékony szelet knédli. A tömény sóra persze inni kell. A 10 féle sör közül pont az általunk kért nem kapható. Nem baj. Az Apolló mozi viszont pont olyan, mint egy 70-es évekbeli kisvárosi bolhás. Fiatalabb kollégáim számára igazi élmény. A film nem egy nagy szám, de mint később kiderül, megnyeri a versenyt. Egyébként kb. 10-en ülünk a vetítőteremben.
Mielőtt hazaindulnánk még megnézzük a Bauhaus kiállítást.

Péntek délután ötkor a Budapesti Vonósok adott hangversenyt a MüPa Üvegtermében, Klasszikusok tükrében címmel. Egy-egy barokk remekmű mellé állítottak egy-egy kortárs darabot. Itt hangzott el a Concerto piccolo (mely szerény tiszteletadásként készült a concerto grosso műfaját felelevenítve) bemutatója is. Az előadás nem volt egészen makulátlan, de lendületes, jó produkció volt. Nehéz úgy ülni egy koncerten, hogy közben az ember az óráját lesi. Át kellett érnünk ugyanis az Olasz intézetbe, ahol fél hétkor kezdődött a Magnificat gyerekkar jubileumi koncertje, ahol szintén érdekelve voltam egy bemutató erejéig.
Azért utálom az ünnepi kóruskoncerteket, mert még nem találkoztam olyannal, ahol az egykori tagok, vagy azok hozzátartozói ne éreznék kötelességüknek, hogy magukkal hozzák 0-6 év közötti gyereküket, mintegy dicsekedve bemutatni a közösségnek; lám nekünk is van! Akik persze természetüknél fogva jogosan unatkoznak, hangoskodnak, cuppogva cumiznak, vagy éppen éhesek, szomjasak, mászkálni akarnak. A szülők ilyenkor úgy csinálnak, mintha ők ezt észre sem vennék és rendkívül büszkék arra, hogy már ilyen kis korban milyen szépen nevelik a zene szeretetére csemetéiket. Én meg nem hallok a koncertből szinte semmit.
Ez történt az Olasz intézet zsúfolásig megtelt nagytermében is. A jobb érzésű anyukák a terem ajtóiban bőgették a kicsiket, a kényelmesebbek a széksorok közepén.
Szebellédi Valiék fantasztikusak voltak! És nem csak az én darabomban. Mindenesetre a Magnus, maior, maximust olyan tempóban, lendülettel és lelkesedéssel énekelték, ami messze meghaladta földhözragadt vágyaimat. Köszönet érte!

András telefonált, hogy a szombathelyi színház anyagi okokból bizonytalan időre elhalasztotta az Árgyélus bemutatóját.

Elmentem a Magnificat gyerekkar próbájára, meghallgatni a jövő heti bemutató előtt a nekik írt darabomat. Négyszólamú, latin nyelvű, hét nyolcados gyors zene, amiben én is – mint sokan – megpróbáltuk, ha utolérni nem is, de legalább megidézni Orbán Demonját. Így aztán a hét nyolcad alatt időnként négy negyed megy, ami nem teszi könnyebbé a kórus életét. Szebellédi Vali azt mondta előtte a telefonban, hogy még nagyon az elején vannak a megtanulásnak. Így aztán nem vártam túl sok jót.
Ehhez képest: zseniálisak voltak. Mind tempóban, mind kifejezésben, játékosságban, dinamikai árnyalatokban. Nem nagyon tudtam mit hozzátenni. Kétszer elénekelték, aztán eljöttem.
Szeretem az ilyen próbákat!

Most telefonált Ordasi Péter a szegedi Bartók Béla nőikar karnagya, hogy a hollandiai Tonen2000 elnevezésű nemzetközi kórusversenyen kategória győztesek és nagydíjasok lettek. A világi kategóriában a Pénteki ima című, nekik ajánlott darabommal.